Beckhamet elhagyják szponzorai?
Petironi 2006.10.01. 22:05
David Beckham gondban van a "plakátfiú" szereplével, ugyanis miután kiszorult az angol válogatott keretéből, és csupán kispados lett a Real Madridban, néhány szponzora állítólag már fontolóra vette vele a szakítást.
 A Gillette első számú reklámarcaként tündöklő szépfiú a The Sun értesülései szerint a három esztendőre kötött megállapodását nem fogja vele meghosszabbítani, ha a helyzet továbbra is ugyanez marad.
A két fél között érvényes megállapodás jövő év végén jár majd le, és bár további egy esztendőre opciós joga lesz a cégnek, nem biztos, hogy a korábbi feltételek megfelelnek majd nekik. Beckham állítólag a megállapodásért negyvenmillió fontot(!) kapott, aminek nagy részét a Real Madrid tehette zsebre, a klubja és közte korábban megkötött szerződés értelmében.
A középpályás ügynöke természetesen kapásból cáfolta a lap értesülései, kijelentve, hogy a Gillette és Beckham között továbbra is teljes az összhang.
|