Capello: "A sajtó nem bízik bennem"
Petironi 2006.10.16. 14:43
Fabio Capello s csapata tegnap este érkezett meg Bukarestbe, a Steaua elleni holnapi Bajnokok Ligája mérkőzés színhelyére, s az olasz szakvezető ma már újságírók kérdéseire válaszolt. Capello elárulta, hogy a Getafe elleni mérkőzés után elbeszélgetett a játékosokkal, s kiemelte a holnapi találkozó fontosságát.
Mit mondtál játékosaidnak a szeánszon, a Getafe elleni mérkőzést követően? Ez egy fontos összejövetel volt . Sok dologról -, s néhány problémáról is beszéltünk, amin dolgoznunk kell. Boldog vagyok amiatt, ahogy ezt az összejövetelt lebonyolítottuk.
Milyen problémái vannak a csapatnak? Tudjuk, hogy mik ezek, de ezek csak ránk tartoznak.
Fogsz változtatni a kezdőcsapaton kedden? Ramos és Cannavaro nagyon fontosak. Valamennyi válogatott játékosunkra nagy szükségünk van. Még van egy napom, hogy átgondoljam a kezdő tizenegyet.
Tisztában vagy azzal, hogy a spanyol emberek közül nem mindenki bízik benned? Én magam mindig megvárom a szezon végét, s majd akkor meglátjuk, hogy megbuktam-e vagy nem. Majd akkor ítéljenek az emberek. A sajtó nem igazán bízik bennem, de nem vagyok gondterhelt, mivel keményen dolgozunk. A dolgok néha nem úgy sülnek el ahogy azt szeretnénk, de továbbra is keményen dolgozunk.
Melyik cím a fontosabb számodra? A Liga vagy a Bajnokok Ligája? Két nagyon fontos cím, és mi azért harcolunk, hogy mindkettőt megnyerjük. Az idény végére nyerünk valamit!
Az 50 nap, amelyre állításod szerint szüksége volt a csapatnak már eltelt... Nem szeretek mentségeket keresni. Nagyon rosszul játszottunk a Getafe ellen, és ezért szorgalmaztam a beszélgetést a játékosaimmal. Ez volt a helyes pillanat arra, hogy megtegyem.
Az a tény, hogy a játékosokban nincs "szív", nem nyugtalanít? Nem lehetünk még egyszer olyan csapat, amilyenek a Getafe ellen voltunk. A csapatom képes arra, hogy harcoljon, s tudja, hogy hogyan kell játszani kedvezőtlen helyzetekben, szóval pontosan ezért beszéltem velük.
Tudna mondani olyan játékost, aki ugyan eddig kevesebbet játszott, ám kedden mégis játszani fog? Robinho játszott a Getafe ellen, és ő sokaknál kevesebbet játszott. Amikor egy csapat kikap, az emberek mindig azt hiányolják, akik épp nem voltak a pályán.
Ez a mérkőzés fontosabb mint a Barcelona elleni El Clásico? Így van. A Barcelona elleni mérkőzés ugyancsak fontos, viszont a bajnokságban több mérkőzés van mint a Bajnokok Ligájában.
Beszéltél Ronaldóval a mérkőzés után? Én igen, és megpróbáljuk megfellebbezni a második sárgalapját.
Kemény feladatnak találod a csapat mentalitásának megváltoztatását? Az embernek ezen mindig dolgoznia kell. Hinnünk kell magunkban. Mi vagyunk a Real Madrid, és úgy kell játszanunk, mint a Real Madrid! Nem szabad félni a vereségtől.
Mik a Steaua Bukarest erősségei? Jó csapat. Eddig két Bajnokok Ligája mérkőzésüket láttam. A rögzített szituációknál nagyon veszélyesek, és kontratámadásaik roppant gyorsak és rendkívül jók.
Mit gondolsz, mi fog történni a Steaua elleni két mérkőzésen? Nincs varázsgömböm, úgyhogy nem tudom megjósolni, hogy ki fogja megnyerni a két mérkőzést. Mindössze annyit tudok, hogy holnap jól kell játszanunk.
|